Az a dolgom, hogy ceruza legyek és meséket írjak!
Egyszer a kamrában megszólított a fahéj.
Azt mondta, szívesen lenne egy mesém főhőse.
Így kezdődött minden. 😊
Azóta mesékben gondolkodom
A világ számomra nem csupán tárgyakból és hétköznapi pillanatokból áll, hanem történetekből. Egy illatból mese születik, egy gyermeki mondatból új szereplő érkezik, egy apró élethelyzetből pedig egész világok nyílnak meg.
Fejlesztőpedagógusként, alkotó-fejlesztő meseterapeutaként nap mint nap gyerekek vesznek körül. Hallgatom a történeteiket, a kérdéseiket, a félelmeiket, a különös gondolataikat. Ezekből a pillanatokból gyűjtögetem a meséimet.
A mese közös nyelv gyerek és felnőtt között
Könyveimben ezért nemcsak történetek élnek, hanem játékok, kérdések, közös élmények is. Szeretem, amikor egy mese kilép a lapok közül, és tovább él egy esti beszélgetésben, egy közös sütésben vagy egy összebújós cirógatásban.
Az első mesekönyveimet a saját gyerekeim inspirálták. Nekik írtam az első „Anya-meséket”, amelyekből később megszülettek a könyveim is. Ők mutatták meg nekem azt is, hogy a meséléshez néha nincs is szükség könyvre. Elég egy szereplő, egy ötlet, egyetlen mondat… és már indul is a történet.
Amikor írok, nemcsak látom a történeteimet, hanem szinte benne élek. Érzem a frissen sült kalács illatát, hallom a boszorkány ruhájának suhanását, meg tudom érinteni a táltos lovam selymes sörényét.
Elismerések
Útravaló sütik – Dugonics András Irodalmi díj – 2021
Adventi mesék- Dugonics András Irodalmi díj – 2022
Útravaló sütik karácsonya – Év könyve TOP 10 – 2023
Carrie Csodanő különdíj – A legkreatívabb nő kategória – 2025
Az a dolgom, hogy ceruza legyek és meséket írjak
Minden egyetlen mesével kezdődött.
Anyukám felolvasta nekem a Csillagszemű juhász című népmesét, én pedig azonnal beleszerettem. Olyannyira, hogy kisiskolásként a mesemondó versenyeken kizárólag ezzel a mesével voltam hajlandó indulni. Újra és újra hallgatni akartam, mert minden alkalommal találtam benne valami újat.
Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer én is meséket fogok írni.
Ma már két világban élek. Az egyik a valóság, a másik egy olyan különleges hely, ahol Fahéj megszólalhat, Várakozás izgulhat, Kiskanál lábujjhegyre állhat, és ahol a legjelentéktelenebbnek tűnő tárgyaknak is saját történetük van. Ebbe a világba hívom meg újra és újra az olvasóimat.
Sokáig azonban nem tudtam, hogy ez az én utam.
Egy családi utazás során kiszakadtam a megszokott hétköznapokból. Távol kerültem a feladatoktól, a rohanástól, a megszokott ritmustól, és először volt időm igazán ránézni az életemre.
Hazafelé vezetve egyetlen gondolat motoszkált bennem.
A szeptemberi becsengetés ezúttal már nem nekem fog szólni.
Nem volt könnyű döntés.
Otthagytam a biztos állásomat, azt a munkahelyet, ahonnan akár nyugdíjba is mehettem volna. Féltem a bizonytalantól. De még jobban féltem attól, hogy egyszer majd azt kell mondanom: mi lett volna, ha megpróbálom?
Így született meg a vállalkozásom, ahol fejlesztőpedagógusként kezdtem dolgozni.
Azt hittem, megérkeztem.
Pedig valójában csak ekkor kezdődött az igazi történet.
Otthon már régóta írtam meséket a gyerekeimnek. Karácsonyra saját mesekönyveket készítettem nekik, tele olyan történetekkel, amelyek csak nekik szóltak.
Egy nap aztán rám néztek, és kimondták azt a mondatot, amely megváltoztatta az életemet.
– Anya! Másoknak is írnod kell! Mutasd meg, mit tudsz!
Azóta a történetek szinte maguktól találnak rám.
Egy séta közben. Autóvezetés közben. Egy gyermeki kérdésből. Egy elejtett mondatból. Vagy éppen abból, ahogy egy kisgyermek rácsodálkozik a világra.
Hiszem, hogy a mesék sokkal többre képesek annál, mint hogy néhány percre elszórakoztassanak bennünket.
Segítenek megérteni önmagunkat. Megnevettetnek, vigaszt nyújtanak, bátorságot adnak, és olyan érzéseknek is utat nyitnak, amelyekre sokszor még nincsenek szavaink.
Ezért írok.
Aztán az élet ismét tartogatott számomra egy meglepetést.
Egyre többen kérdezték tőlem:
– Hogyan mesélsz fejből?
Bevallom, eleinte ódzkodtam attól, hogy felnőtteknek tartsak foglalkozásokat, műhelymunkákat. Évtizedeken át gyerekek között éreztem magam otthon, a felnőttek világa nem tartozott a komfortzónámhoz.
De a kérdés újra és újra megtalált.
Végül engedtem neki
Így született meg az „Én mesém” Meseműhely, ahol szülőket, pedagógusokat és meserajongókat vezetek be a szabadon, fejből mesélés világába.
Mert hiszem, hogy mesélni nem különleges tehetség.Mesélni kapcsolódás. Jelenlét. Figyelem. És egy olyan ajándék, amelyet bárki megtanulhat átadni.
Ma már tudom, hogy minden állomásnak megvolt a maga szerepe.
A Csillagszemű juhásznak, a pedagógus éveknek, a bátor döntésnek, a gyerekeim egyetlen mondatának, és minden egyes mesének, amely útközben rám talált.
Végül mind ugyanoda vezettek.
Ahhoz, hogy ceruza legyek, és meséket írjak.

